Az élet él, és élni akar

Nem tudom, honnan, miért jutott eszembe éppen most ez az Ady-sor. De akárhogy is, így van. A növényeim vannak a képen. Azok, amik itt vannak elõttem. Bár a képen a konyha felõl látszanak a délutáni fényekben. Nem igen vannak szavaim ahhoz, ami van. Mert ugye, mint mondtam a szavak nem tudják azt elmondani rendesen, ami van. Legalább is az én szavaim. De lehet, hogy nem a szavakban van a hiba, hanem nem is formálom meg õket. Mert nem akarom, hogy meg legyenek formálva. A Hoxán szoktam ennyire összefüggéstelenül írni. De igazából nem is tudom, hogy mit mondjak. Nem nagyon van akkor mit mondani, amikor nem a szavak ideje van. Mondani mindig mindent lehet. De néha mérlegre kerülnek a szavak. Meg uv-fény alá, hogy mit ér a szavad, hogy csak beszélsz jó dolgodban, vagy meg is tudod tenni, ha itt az ideje. Sokat gondolok az emberi méltóságra. Fõként arra gondolok. Abban a három évvel ezelõtti betegségben pl. az volt egy nagyon nagy dolog, hogy meg tudtam õrizni az emberi méltóságom a fizikai megpróbáltatás ellenére. És ezért mindig is hálás leszek. Hogy megkaptam ennek a kegyelmét. És ez egy hatalmas példa, hogy az emberi méltóság megõrizhetõ, és megõrzendõ. Mindig. Minden helyzetben.