25. Kártérítés
Számtalan ismerősöm szerint kártérítést kellene követelnem, mert, mint mondják, elképesztő, hogy a huszonegyedik században nem ismerték fel a vakbélgyulladásomat.
Igen, valóban nagyon szerencsétlen dolog egy ilyesmit kifogni, de perelni eszembe sem jut. Ennek több oka is van. Például az, hogy mielőtt belekezdenénk valamibe, érdemes átgondolni, hogy mit hozhat számunkra az a tevékenység, amibe belevágunk, és milyen áron.
Nos, mit lehet nyerni egy kártérítési perrel. Azt hiszem, elég egyszerű a válasz: pénzt. Mármint, ha egyáltalán lehet nyerni. Mert ugyebár nincs ingyen a méz. Azaz mit kell adnom azért az esetleges pénzért. Mert nem egészen úgy van az, hogy én öt perc alatt írok egy levelet az igazságosztóknak, hogy „ez a károm, ennyit kérek”, és máris dől a lé. Egy-egy kártérítési per hihetetlen befektetést igényel. Elsősorban agyi kapacitásban, időben, energiában, sőt pénzben is, és nem utolsósorban ellenséges, haragos, negatív, pusztító indulatokban. No, és mindezért mennyi pénzt adnának? És ki fizetné meg? És van az a pénz, amit én ellenséges indulatokon akarnék megszerezni? Nem arról van szó, hogy összetörték az autómat, s vegyenek helyette egy újat. Amit átéltem, azt már átéltem. Különben sincs az a pénz, ami eltörölhetné, ami megérné. Egyébként is a múlton senki nem változtathat. Arról nem is beszélve, hogy annyi energiával, idővel, amennyit egy ilyen per követelne, sokkal több pénzt lehet keresni értelmes munkával.
Ráadásul nem gondoltam soha, hogy egy orvos – még négy-öt sem - tévedhetetlen. Az orvos nem Isten – sem egyedül, sem csapatban. Ezt azért mondom, mivel egy rakás orvos látott azon a nevezetes, téves diagnózist hozó első napon. Először a háziorvos, aztán az, akit zavart, hogy nem csuktam be az ajtót a klinikán, majd szintén ott a két ultrahangos doktornő, majd végül az az orvos is látott, aki a folyosón közölte a diagnózist. Most melyiket hibáztassam? Az összeset? És ha bárkit is hibáztatok, akkor jobb lesz valakinek is?
Csak olyan dolgokat érdemes csinálni, amitől jobb lesz a világ. Mondhatjuk úgy is, hogy az az életcélom, hogy a cselekedeteimtől jobb legyen a világ, ettől viszont nem lenne jobb semmi. Van egy olyan szabály, hogy ha valamit teszel, és az nem visz közelebb a célodhoz, az távolabb visz tőle. Nos, ezért gondolom így, kártérítési pereskedés nélkül.
Vannak bűnök, mulasztások, tévedések, melyek szenvedést hoznak a világba, de én hiszek abban, hogy a szenvedéseink mértékével arányosan mindig kapunk vigaszt is. Igazi kárpótlást a Sors ad, ha észrevesszük a lehetőségeket, az ítélkezés meg a büntetés nekem nem dolgom.
